Menü

Kisebb kaspóba és konténerbe ajánlott virághagymák

Évről évre egyre több kérdést kapok, hogy mely virághagymák ültethetők teraszra vagy erkélyre. Ebbe a gyűjteménybe azon virághagymákat válogattam össze, melyeket cserépbe vagy kisebb konténerbe is ültethetünk. A virághagyma méretétől és az ajánlott ültetési mélységtől függően 10 - 30 cm átmérőjű cserépbe ajánlom a lenti virághagymákat. (Nagy konténerbe, amely min. 40 cm mély és 50 cm átmérőjű, bármely őszi ültetésű virághagyma ültethető, akár az oldal alján olvasható lasagne módszerrel is.)

Az ültetéstől és a tárolástól függően ezek a virághagymák alkalmasak lehetnek a kora tavaszi teraszra való hajtatásra, így már kora tavasszal gyönyörködhet a csodás tulipánokban, krókuszokban, nárciszokban és jácintokban. Virágzás után a hagymákat ki lehet ültetni a kertbe, ahol a következő évben visszaállnak a normál tavaszi virágzási időre.
Exkluzív kollekcióink is vannak, amelyek tökéletesek a réteges ültetéshez - vagy virághagyma lasagne-hoz -, hogy hosszú hetekig gyönyörködhessen a virágzásban. Hagymakollekcióinknál minden fajtát külön-külön zacskóban szállítunk. A hulladék csökkentése érdekében már nem gyűjtjük ezeket egy második, nagyobb zsákba. A csomaghoz csatolt szállítólevélen szerepelnek a megrendelt kollekció részletei és a benne szereplő fajták. Papírtasakjaink újrahasznosíthatók vagy komposztálhatók.

Virághagyma lasagne - a rétegezett ültetés a hónapokig tartó tavaszi virágözön titka - lásd. az oldal alán

VIRÁGHAGYMÁK ÜLTETÉSE CSERÉPBE ÉS KONTÉNERBE

  • Válasszon egy jó vízelvezető cserepet, amely legalább olyan magas legyen, mint a kiszemelt virághagyma ültetési mélységének a duplája. A nagyobb hagymák (jácint, nárcisz és tulipán) esetében min. 20-25 cm magas, kisebb hagymáknál (krókusz, gyöngyike, hóvirág, stb.) min. 10 cm magas legyen a konténerünk. Fontos, hogy legalább 5-10 cm földréteg legyen a hagymák alatt.  (Hogy néz ki a matek? Pl.: tulipánok esetében min. 20 cm magas legyen a cserép: a tulipánok ajánlott ültetési mélysége 10-12 cm, ennek megfelelően legalább 10 cm földréteg kerüljön a cserép aljára, hogy legyen elég helye a gyökérzet fejlődéshez + virághagyma + 10 cm földréteg, az ajánlott ültetési mélység eléréséhez.)
  • Az ajánlott ültetési távolság kicsit kisebb is lehet, mintha szabadföldbe ültetnénk a hagymákat. A nagyobb hagymák (jácint, nárcisz és tulipán) esetében 6-8 centire, kisebb hagymáknál (krókusz, gyöngyike, hóvirág, stb.) 3-5 centire is csökkenthetjük az ültetési távolságot.
  • Ültetés után locsolja meg a földet és hagyja, hogy a felesleges víz szabadon elfolyjon. Mivel minden hagymás növény érzékeny a pangó (álló) vízre, ezért a megfelelő vízelvezetés kritikus fontosságú! A tél folyamán pár hetente ellenőrizze és ha a talaj kiszáradt, öntözze meg.
  • Tegye a cserepet hűvös (min. 1°C és max. 5°C) és sötét helyre. A pince vagy fűtetlen garázs megfelelő, de akár egy lezárt papírdobozba helyezve kitehetjük a fedett teraszra, erkélyre. Az enyhe éjszakai fagy nem árt nekik. A sötét és fénymentes hely és a hűvös hely kulcsfontosságú, fény hatására melegebb időben ideje korán kihajthatnak! Februárban, illetve az erős fagyok elmúltával vigyük melegebb és világos helyre, majd a hajtások megjelenésével már kihelyezhetők a cserepek a napfényes teraszra.
  • A növekedési szakaszban, vagyis az első hajtások megjelenése után 2 hetente tápoldatozzuk a szebb és nagyobb virágokért.
  • Elvirágzás után: a leveleket csak akkor távolítsuk, amikor azok már elszáradtak, különben elmaradhat a következő évi virágzás. Ha már elhaltak a levelek, két lehetőségünk is van: kiültethetjük őket a kertbe vagy eltehetjük őket jövő tavaszra. Ez utóbbi esetben szedjük ki a hagymákat és tegyük hűvös, száraz helyre, majd szeptembertől novemberig újra ültessük el őket.

Őszi ültetésű virághagymáim minden évben június elejétől október végéig rendelhetők. Szállításuk általában szeptember közepétől történik (az időjárás függvényében). Az előrendelés ideje alatt (júliustól szeptemberig) kizárólag előre fizetéssel lehet rendelni, a megrendelés csak az összeg beérkezése után kerül végleges rögzítésre. A beérkezett összegről előlegszámlát állítunk ki Önnek, a végszámla pedig a termékek küldésekor kerül kiállításra.

Őszi ültetésű virághagymáim 2024.06.03-tól előrendelhetők az őszi ültetési szezonra! A szállítás szeptembertől történik.
Rendelés előtt kérem tájékozódjon a szállításról és az egyéb fontos tudnivalókról!

- Az ár 1 db virághagymára/gumóra/rizómára vonatkozik. Nincs minimális darabszám, így akár 1-1 darabot is rendelhet a kiszemelt fajtából.
- Fajtánként több darab vásárlása esetén kedvezményes ár.
- A kereskedelmi forgalomban elérhető legnagyobb méretű virághagymák a nagyobb és szebb virágért.
- Fajtaazonossági és minőségi garancia, 14 napos elállási jog (lásd. garancia menüpont).

Rendelhető
2.680 Ft

3.610 Ft

3.700 Ft

3.710 Ft

- Őszi ültetésű virághagymáim minden évben júniustól október végéig rendelhetők. Szállítás szeptember - november folyamán.

290 Ft

250 Ft

130 Ft

Elfogyott
180 Ft

100 Ft

220 Ft

- Őszi ültetésű virághagymáim minden évben júniustól október végéig rendelhetők. 
- Az ár 1 db virághagymára/gumóra/rizómára vonatkozik. Minimum rendelési mennyiség 3 db.
- Fajtánként több darab vásárlása esetén (5 db felett) kedvezményes ár.

140 Ft

230 Ft

320 Ft

540 Ft

40 Ft

- Őszi ültetésű virághagymáim minden évben júniustól október végéig rendelhetők. 
- Az ár 1 db virághagymára/gumóra/rizómára vonatkozik. Minimum rendelési mennyiség 3 db.
- Fajtánként több darab vásárlása esetén (10 db felett) kedvezményes ár.
- A kereskedelmi forgalomban elérhető legnagyobb méretű virághagymák a nagyobb és szebb virágért.
- Fajtaazonossági és minőségi garancia, 14 napos elállási jog (lásd. garancia menüpont).

Rendelhető
50 Ft

90 Ft

240 Ft

80 Ft

120 Ft

70 Ft

340 Ft

- Őszi ültetésű virághagymáim minden évben júniustól október végéig rendelhetők. Szállítás szeptember - november folyamán.
- Az ár 1 db virághagymára/gumóra/rizómára vonatkozik. Nincs minimális darabszám, így akár 1-1 darabot is rendelhet a kiszemelt fajtából.
- Fajtánként több darab vásárlása esetén kedvezményes ár.
- A kereskedelmi forgalomban elérhető legnagyobb méretű virághagymák a nagyobb és szebb virágért.
- Fajtaazonossági és minőségi garancia, 14 napos elállási jog (lásd. garancia menüpont).

Rendelhető
220 Ft

- Őszi ültetésű virághagymáim minden évben júniustól október végéig rendelhetők. Szállítás szeptember - november folyamán.
- Az ár 1 db virághagymára/gumóra/rizómára vonatkozik. Nincs minimális darabszám, így akár 1-1 darabot is rendelhet a kiszemelt fajtából.
- Fajtánként több darab vásárlása esetén kedvezményes ár.
- A kereskedelmi forgalomban elérhető legnagyobb méretű virághagymák a nagyobb és szebb virágért.
- Fajtaazonossági és minőségi garancia, 14 napos elállási jog (lásd. garancia menüpont).

Rendelhető
450 Ft

2.440 Ft

390 Ft

Virághagyma lasagne - a rétegezett ültetés a hónapokig tartó tavaszi virágözön titka

A sűrűn és folyamatosan nyíló tavaszi virágözön eléréséhez próbálja meg a hagymákat rétegesen ültetni egy úgynevezett "hagymás lasagne"-ba. A legnagyobb és legkésőbbi virág kerüljön a legalsó rétegbe, a legkisebb és legkorábban nyíló pedig a felső rétegbe. Az alsó szint kibújó hajtásai egyszerűen kikerülik a felettük lévő hagymákat, így az átfedés miatt nem kell aggódni. A variációk száma végtelen, hiszen rengeteg színt és fajtát kombinálhatunk ízlésünknek megfelelően. A tervezés során igazán kibontakoztathatjuk fantáziánkat! A virághagyma lasagne-k ötletét és alapelveit nem csak cserépbe való ültetéskor hasznosíthatjuk, hanem a virágágyásban is. Különösen ajánlott ez a technika a helyhiánnyal küzdő kertészek számára.

A lasagna ültetés azt jelenti, hogy korai, középidejű és késő tavasszal virágzó hagymákat ültetünk egymásra. A hagymák konténerben történő tartásának egyik előnye, hogy később is elültethetjük a hagymákat, mint a kertben. Nem kell attól tartani, hogy túl hideg lesz az idő, hiszen a kaspókat és konténereket bármilyen fagymentes helyen tárolhatjuk. A kezdéshez csak a kedvenc hagymánkra, virágföldre és egy cserépre van szükségünk. Az ültetési alapelv egyszerű: a legmagasabbra növő virághagyma kerül alulra, a legalacsonyabb kis szépség pedig felülre.

  1. Először öntsünk 5-10 centi földet a cserépbe. Ezután kezdjük a nagyobb hagymákkal, például a nárciszokkal, amelyeket mélyre kell ültetni. Ügyeljünk arra, hogy a hegyes vég felfelé mutasson. Fedjük be a hagymákat kb. 3-5 cm földdel, és ezzel elkészül az első lasagne réteg.
  2. A következő a tulipán. Ismét győződjünk meg arról, hogy a hegyes vége felfelé van. A látványosabb megjelenítés érdekében a hagymákat közelebb helyezhetjük egymáshoz, de ügyeljünk arra, hogy legalább 4-5 cm helyet hagyjunk közöttük. Adjunk hozzá több virágföldet, törjük fel az esetleges rögöket, és ez a második réteg.
  3. Ne feledjük, hogy a rétegrendet a virágok magassága határozza meg. A nárciszok és tulipánok esetében nagyon változó a magasság, a törpe és botanikai fajták például alacsonyabbak lehetnek a jácintoknál, így változhat az ültetési sorrend! A virágok magasságát megtalálja a termékek adatlapján a webshopban.
  4. A harmadik rétegbe kerülhetnek például a jácintok és gyöngyikék.
  5. A legkisebb hagymák a lasagne felső rétegére kerülnek. Használhatunk hóvirágot, hófényt vagy színes krókuszokat. Ültessük el a hagymákat, adjunk hozzá egy felső réteg virágföldet.
  6. Ültetés után locsoljuk meg a földet és hagyjuk, hogy a felesleges víz szabadon elfolyjon. Mivel minden hagymás növény érzékeny a pangó (álló) vízre, ezért a megfelelő vízelvezetés kritikus fontosságú! A tél folyamán pár hetente ellenőrizzük és ha a talaj kiszáradt, öntözzük meg. Tegyük a cserepet hűvös (min. 0°C és max. 5°C), sötét helyre. A pince vagy fűtetlen garázs megfelelő, de akár egy papírdobozba helyezve kitehetjük a fedett teraszra, erkélyre. Az enyhe éjszakai fagy nem árt nekik. A sötét és fénymentes hely és a hűvös hely kulcsfontosságú, fény hatására melegebb időben ideje korán kihajthatnak! Februárban, illetve az erős fagyok elmúltával vigyük melegebb és világos helyre, majd a hajtások megjelenésével már kihelyezhető a teraszra.
  7. Orsi tippje: Én szinte minden évben csak a szezon végén, november - december folyamán ültetem el a saját virághagymáimat. A "sufniban" vagy közvetlenül a ház közelében tartom a virághagymás konténereket, ahol jellemzően pár fokkal melegebb van. Jellemzően csak akkor viszem be őket melegebb helyre, ha huzamosabb ideig fagyok várhatóak - nappal is. Amíg éjszaka csak talajmenti fagyok vannak és napközben pedig 0 fok feletti a hőmérséklet, nyugodt szívvel tárolom kint a verandán a hagymás konténereket.

Sok sikert és jó kertészkedést!

Keresés