Termékek Menü

Nyáriorgonák

A nyáriorgonák csodálatosan színes - illatos színfoltjai a kertnek. A szivárvány minden színében pompázó virágai úgy vonzzák a pillangókat, mint a mágnes. A nyáriorgonák egyik legnagyobb vonzereje, hogy akkor virágzanak, amikor a többi nyáron virágzó cserje már elvirágzott. Gyors növekedésű, felálló ágrendszerű bokor, amely akár 1 métert is nőhet egy év alatt. 

Minden élő, konténeres virágom különleges felkészítésen esik át szállítás előtt: speciális tápszert és egyedileg fejlesztett dobozt kap a szállításhoz. A futárszolgálat kiemelt figyelemmel és óvatossággal kezeli növényeimet, hogy azok biztosan épen és egészségesen érkezzenek meg hozzád.

Rendezés:
Nézet:
Gömbös formájú, kompakt szerkezetű 1–1,5 m magas és széles bokor. Júliustól nyíló apró virágai krémszínűek narancs középpel, erősen illatosak, részben jelentéktelenek, mert a növény díszítőértékét elsősorban ezüstös lombja adja. Napos vagy félárnyékos helyen más lombszínű növényekkel társítva alkalmazzuk, lehetőleg védett fekvésben. Téli takarást igényel. Tavasszal a fagyok elmúltával kb. 0,5 m-re metsszük vissza.

Kiszerelés: 20-40 cm magas növény 2 literes konténerben.

Felhívjuk vásárlóink figyelmét, hogy az idei hűvösebb, esősebb tavasz miatt várhatóan június végéig a megszokottnál alacsonyabb méretű növényt tudunk küldeni! (A kisebb méret nem azt jelenti, hogy életképtelen a növény, hanem azt, hogy még a szokatlanul hűvös és esős tavasz miatt még kicsik, de ettől függetlenül jó kezekben szépen fognak fejlődni, mert a gyökérzetük erős, csak kis idő kell még nekik a fejlődéshez.)
Rendelhető
2.890 Ft

A Nyári orgona BLACK KNIGHT (K2) júliustól a fagyokig hozza csodásan illatos virágait. Évente 30-100 centit növekszik. Sövényként is nevelhetjük ekkor méterenként 1-2 növény ültessünk.

Kiszerelés: 40-60 cm magas növény 2 literes konténerben.

Felhívjuk vásárlóink figyelmét, hogy az idei hűvösebb, esősebb tavasz miatt várhatóan június végéig a megszokottnál alacsonyabb méretű növényt tudunk küldeni! (A kisebb méret nem azt jelenti, hogy életképtelen a növény, hanem azt, hogy még a szokatlanul hűvös és esős tavasz miatt még kicsik, de ettől függetlenül jó kezekben szépen fognak fejlődni, mert a gyökérzetük erős, csak kis idő kell még nekik a fejlődéshez.)
Rendelhető
990 Ft

A Nyári orgona BLUE CHIP ® (K2) júliustól a fagyokig hozza csodásan illatos virágait. Évente 30-100 centit növekszik. Sövényként is nevelhetjük ekkor méterenként 1-2 növény ültessünk.

Kiszerelés: 40-60 cm magas növény 2 literes konténerben.

Felhívjuk vásárlóink figyelmét, hogy az idei hűvösebb, esősebb tavasz miatt várhatóan június végéig a megszokottnál alacsonyabb méretű növényt tudunk küldeni! (A kisebb méret nem azt jelenti, hogy életképtelen a növény, hanem azt, hogy még a szokatlanul hűvös és esős tavasz miatt még kicsik, de ettől függetlenül jó kezekben szépen fognak fejlődni, mert a gyökérzetük erős, csak kis idő kell még nekik a fejlődéshez.)
Rendelhető
1.890 Ft
0,5 m magas, csüngő ágú új törpe nyáriorgona fajta, kaspók vagy nagyobb erkélyládák beültetésére. Illatos virágja levendulakék, fehér szemmel, ágai a kaspó szintje alá csüngenek. Laza, tápanyagdús közegbe ültessük. Tavasszal mérsékelt visszametszést alkalmazzunk. Felhívjuk vásárlóink figyelmét, hogy az idei hűvösebb, esősebb tavasz miatt várhatóan június végéig a megszokottnál alacsonyabb méretű növényt tudunk küldeni! (A kisebb méret nem azt jelenti, hogy életképtelen a növény, hanem azt, hogy még a szokatlanul hűvös és esős tavasz miatt még kicsik, de ettől függetlenül jó kezekben szépen fognak fejlődni, mert a gyökérzetük erős, csak kis idő kell még nekik a fejlődéshez.)
Elfogyott
2.890 Ft
Kissé csüngő ágú új törpe nyáriorgona fajta. A többi Dreaming fajtánál magasabb (kb. 1 m), eleinte erősen felfelé törő fajta, az ágvégeken kissé gömbös, narancsos virágokkal. Kaspók vagy nagyobb erkélyládák, előkertek beültetésére javasoljuk. Laza, tápanyagdús közegbe ültessük. Tavasszal mérsékelt visszametszést alkalmazzunk. Felhívjuk vásárlóink figyelmét, hogy az idei hűvösebb, esősebb tavasz miatt várhatóan június végéig a megszokottnál alacsonyabb méretű növényt tudunk küldeni! (A kisebb méret nem azt jelenti, hogy életképtelen a növény, hanem azt, hogy még a szokatlanul hűvös és esős tavasz miatt még kicsik, de ettől függetlenül jó kezekben szépen fognak fejlődni, mert a gyökérzetük erős, csak kis idő kell még nekik a fejlődéshez.)
Elfogyott
2.890 Ft
0,5 m magas, csüngő ágú új törpe nyáriorgona fajta, kaspók vagy nagyobb erkélyládák beültetésére. Virágja rózsaszín, ágai a kaspó szintje alá csüngenek. Laza, tápanyagdús közegbe ültessük. Tavasszal mérsékelt visszametszést alkalmazzunk. Felhívjuk vásárlóink figyelmét, hogy az idei hűvösebb, esősebb tavasz miatt várhatóan június végéig a megszokottnál alacsonyabb méretű növényt tudunk küldeni! (A kisebb méret nem azt jelenti, hogy életképtelen a növény, hanem azt, hogy még a szokatlanul hűvös és esős tavasz miatt még kicsik, de ettől függetlenül jó kezekben szépen fognak fejlődni, mert a gyökérzetük erős, csak kis idő kell még nekik a fejlődéshez.)

A Nyári orgona EMPIRE BLUE (K2) júliustól a fagyokig hozza csodásan illatos virágait. Évente 30-100 centit növekszik. Sövényként is nevelhetjük ekkor méterenként 1-2 növény ültessünk.

Kiszerelés: 40-60 cm magas növény 2 literes konténerben.

Felhívjuk vásárlóink figyelmét, hogy az idei hűvösebb, esősebb tavasz miatt várhatóan június végéig a megszokottnál alacsonyabb méretű növényt tudunk küldeni! (A kisebb méret nem azt jelenti, hogy életképtelen a növény, hanem azt, hogy még a szokatlanul hűvös és esős tavasz miatt még kicsik, de ettől függetlenül jó kezekben szépen fognak fejlődni, mert a gyökérzetük erős, csak kis idő kell még nekik a fejlődéshez.)
Elfogyott
990 Ft

A Nyári orgona FLOWER POWER (K2) júliustól a fagyokig hozza csodásan illatos virágait. Évente 30-100 centit növekszik. Sövényként is nevelhetjük ekkor méterenként 1-2 növény ültessünk.

Kiszerelés: 40-60 cm magas növény 2 literes konténerben.

Felhívjuk vásárlóink figyelmét, hogy az idei hűvösebb, esősebb tavasz miatt várhatóan június végéig a megszokottnál alacsonyabb méretű növényt tudunk küldeni! (A kisebb méret nem azt jelenti, hogy életképtelen a növény, hanem azt, hogy még a szokatlanul hűvös és esős tavasz miatt még kicsik, de ettől függetlenül jó kezekben szépen fognak fejlődni, mert a gyökérzetük erős, csak kis idő kell még nekik a fejlődéshez.)
Elfogyott
1.290 Ft

A Nyári orgona LILAC CHIP ® (K2) júliustól a fagyokig hozza csodásan illatos virágait. Évente 30-100 centit növekszik. Sövényként is nevelhetjük ekkor méterenként 1-2 növény ültessünk.

Kiszerelés: 40-60 cm magas növény 2 literes konténerben.

Felhívjuk vásárlóink figyelmét, hogy az idei hűvösebb, esősebb tavasz miatt várhatóan június végéig a megszokottnál alacsonyabb méretű növényt tudunk küldeni! (A kisebb méret nem azt jelenti, hogy életképtelen a növény, hanem azt, hogy még a szokatlanul hűvös és esős tavasz miatt még kicsik, de ettől függetlenül jó kezekben szépen fognak fejlődni, mert a gyökérzetük erős, csak kis idő kell még nekik a fejlődéshez.)
Rendelhető
2.890 Ft

A Nyári orgona MISS RUBY ® (K2) júliustól a fagyokig hozza csodásan illatos virágait. Évente 30-100 centit növekszik. Sövényként is nevelhetjük ekkor méterenként 1-2 növény ültessünk.

Kiszerelés: 40-60 cm magas növény 2 literes konténerben.

Felhívjuk vásárlóink figyelmét, hogy az idei hűvösebb, esősebb tavasz miatt várhatóan június végéig a megszokottnál alacsonyabb méretű növényt tudunk küldeni! (A kisebb méret nem azt jelenti, hogy életképtelen a növény, hanem azt, hogy még a szokatlanul hűvös és esős tavasz miatt még kicsik, de ettől függetlenül jó kezekben szépen fognak fejlődni, mert a gyökérzetük erős, csak kis idő kell még nekik a fejlődéshez.)
Elfogyott
1.890 Ft

A Nyári orgona NANHO BLUE (K2) júliustól a fagyokig hozza csodásan illatos virágait. Évente 30-100 centit növekszik. Sövényként is nevelhetjük ekkor méterenként 1-2 növény ültessünk.

Kiszerelés: 40-60 cm magas növény 2 literes konténerben.

Felhívjuk vásárlóink figyelmét, hogy az idei hűvösebb, esősebb tavasz miatt várhatóan június végéig a megszokottnál alacsonyabb méretű növényt tudunk küldeni! (A kisebb méret nem azt jelenti, hogy életképtelen a növény, hanem azt, hogy még a szokatlanul hűvös és esős tavasz miatt még kicsik, de ettől függetlenül jó kezekben szépen fognak fejlődni, mert a gyökérzetük erős, csak kis idő kell még nekik a fejlődéshez.)
Rendelhető
1.190 Ft

A Nyári orgona NANHO PURPLE (K2) júliustól a fagyokig hozza csodásan illatos virágait. Évente 30-100 centit növekszik. Sövényként is nevelhetjük ekkor méterenként 1-2 növény ültessünk.

Kiszerelés: 40-60 cm magas növény 2 literes konténerben.

Felhívjuk vásárlóink figyelmét, hogy az idei hűvösebb, esősebb tavasz miatt várhatóan június végéig a megszokottnál alacsonyabb méretű növényt tudunk küldeni! (A kisebb méret nem azt jelenti, hogy életképtelen a növény, hanem azt, hogy még a szokatlanul hűvös és esős tavasz miatt még kicsik, de ettől függetlenül jó kezekben szépen fognak fejlődni, mert a gyökérzetük erős, csak kis idő kell még nekik a fejlődéshez.)
Rendelhető
1.190 Ft

A Nyári orgona ORCHID BEAUTY (K2) júliustól a fagyokig hozza csodásan illatos virágait. Évente 30-100 centit növekszik. Sövényként is nevelhetjük ekkor méterenként 1-2 növény ültessünk.

Kiszerelés: 40-60 cm magas növény 2 literes konténerben.

Felhívjuk vásárlóink figyelmét, hogy az idei hűvösebb, esősebb tavasz miatt várhatóan június végéig a megszokottnál alacsonyabb méretű növényt tudunk küldeni! (A kisebb méret nem azt jelenti, hogy életképtelen a növény, hanem azt, hogy még a szokatlanul hűvös és esős tavasz miatt még kicsik, de ettől függetlenül jó kezekben szépen fognak fejlődni, mert a gyökérzetük erős, csak kis idő kell még nekik a fejlődéshez.)
Rendelhető
1.290 Ft

A Nyári orgona PEACOCK (K2) júliustól a fagyokig hozza csodásan illatos virágait. Évente 30-100 centit növekszik. Sövényként is nevelhetjük ekkor méterenként 1-2 növény ültessünk.

Kiszerelés: 40-60 cm magas növény 2 literes konténerben.

Felhívjuk vásárlóink figyelmét, hogy az idei hűvösebb, esősebb tavasz miatt várhatóan június végéig a megszokottnál alacsonyabb méretű növényt tudunk küldeni! (A kisebb méret nem azt jelenti, hogy életképtelen a növény, hanem azt, hogy még a szokatlanul hűvös és esős tavasz miatt még kicsik, de ettől függetlenül jó kezekben szépen fognak fejlődni, mert a gyökérzetük erős, csak kis idő kell még nekik a fejlődéshez.)
Rendelhető
1.890 Ft

A Nyári orgona PINK DELIGHT júliustól a fagyokig hozza csodásan illatos virágait. Évente 30-100 centit növekszik. Sövényként is nevelhetjük ekkor méterenként 1-2 növény ültessünk.

Kiszerelés: 40-60 cm magas növény 2 literes konténerben.

Felhívjuk vásárlóink figyelmét, hogy az idei hűvösebb, esősebb tavasz miatt várhatóan június végéig a megszokottnál alacsonyabb méretű növényt tudunk küldeni! (A kisebb méret nem azt jelenti, hogy életképtelen a növény, hanem azt, hogy még a szokatlanul hűvös és esős tavasz miatt még kicsik, de ettől függetlenül jó kezekben szépen fognak fejlődni, mert a gyökérzetük erős, csak kis idő kell még nekik a fejlődéshez.)
2019. májustól…
1.000 Ft
A fajtasorozat minden tagja sűrű elágazású és kompakt bokrú. Rózsaszín bugája hosszú, tömött, ívesen lehajló, illatos. Lombja betegségekre nem érzékeny. Edényes tartásra is alkalmas kompakt szerkezete miatt. Napos helyen, tápanyagban gazdag, üde talajban díszlik szépen. Tavasszal vágjuk vissza a gazdagabb virágzás érdekében. Felhívjuk vásárlóink figyelmét, hogy az idei hűvösebb, esősebb tavasz miatt várhatóan június végéig a megszokottnál alacsonyabb méretű növényt tudunk küldeni! (A kisebb méret nem azt jelenti, hogy életképtelen a növény, hanem azt, hogy még a szokatlanul hűvös és esős tavasz miatt még kicsik, de ettől függetlenül jó kezekben szépen fognak fejlődni, mert a gyökérzetük erős, csak kis idő kell még nekik a fejlődéshez.)

Édes illatok a kertben: nyári orgona

Édes illatok a kertben: nyári orgonaAz orgona szinte mindenkit elvarázsol édes illatával. Akik kedvelik ezt a tipikusan májusban virágzó cserjét, azoknak érdemes a nyári orgonának is helyet találni a virágoskertjükben, és egész nyáron élvezhetik az orgonavirágzást!

A nyári orgona júliustól egészen szeptemberig hozza lilás, fehér vagy rózsaszín színű, édes illatú, bugás virágait. Gondozása nem igényel különösebben bonyolult feladatokat, egyedül a metszésre kell kiemelt figyelmet fordítani. Tavasszal kell metszeni, hogy a régi hajtásokat visszametszük, mintegy 20 cm-re. Ezzel az esetleges téli fagykárokat is kijavíthatjuk, de az elszáradt virágfejeket is eltávolíthatjuk, a helyükön nőnek majd az új virágok. Gyorsan növekszik, gyönyörű és dús bokor válik belőle.

A nyári orgonát mindenképpen világos, napfényes, meleg helyre ültessük, ahol a talaj gazdag tápanyagutánpótlást képes adni a növénynek és a vízellátás is jó. Egyébként a nyári orgona vízigénye nem kiemelkedő, csak a nagyon száraz időszakokban kell öntözni.

Ismerd meg nyári orgona kínálatunkat, rendelj bátran, és kérdezz elérhetőségeinken!