Menü

Lágyszárú és félfás bazsarózsa fajták ültetése, gondozása

Lágyszárú és félfás bazsarózsa fajták ültetése, gondozása

 

A bazsarózsák rendkívül hosszú életű és nagyon ellenálló növények. Azonban ahhoz, hogy szépen virágozzanak nagyon fontos, hogy biztosítsuk számukra a megfelelő környezetet. Ehhez csupán néhány szabályt kell betartani ültetéskor, cserébe akár több évtizedig is gyönyörködhetünk csodás virágaikban.

Mindegyik Paeonia napfénykedvelő növény, ezért olyan helyre ültessük a kertben, ahol egész nap, de minimum 8 órán át süti a nap. A félfás fajtáknak elég napi 4-6 óra is, ezért őket félárnyékos helyre is ültethetjük. Helyét gondosan válasszuk ki, mert gyökereik vízszintesen, viszonylag távolra terjeszkednek. Az átültetést idősebb korban szinte egyáltalán nem tolerálják. Az évtizedek alatt szépen terjeszkednek, ezért minimum 1 méterre ültessük minden más növénytől!

A szabadgyökerű bazsarózsa tövek számára a legideálisabb ültetési idő október-november. Azonban már kaphatóak az év bármely fagymentes időszakában is ültethető földlabdás, illetve speciálisan tárolt tövek is, amelyeket tavasztól őszig bármikor nyugodtan ültethetünk ugyan azzal a technikával, mintha ősszel ültetnénk.

Ha megtaláltuk neki a megfelelő helyet, kezdjük azzal, hogy ásunk egy 20 cm mély és ugyan ilyen széles gödröt, aminek az aljára követ szórunk. Erre szórjunk sódert, vagy homokot 5 centi vastagon, majd jöhet a szerves trágya, szintén pár centi vastagon. Következő lépésben készítsünk egy ideális földkeveréket a bazsarózsánknak. A képen látható arányban keverjünk össze komposztot, vagy virágföldet, zúzott követ (vagy tiszta apró szemű sódert) és agyagos földet.

Ha a kerti talajunk agyagos, adjunk hozzá homokot vagy sódert és komposztot (vagy jó morzsalékos virágföldet).
Ha a kerti talajunk homokos, adjunk hozzá bőségesen komposztot (vagy morzsalékos virágföldet).

A bazsarózsák széles pH értéket eltűrnek, de legszebben 6,5 – 7,5 pH közötti talajban virágoznak. Ha nagyon precízek szeretnénk lenni, vegyünk a helyi mezőgazdasági boltban kifejezetten a talaj pH értékének a mérésére szolgáló eszközt.

Nagyon fontos szabály, hogy ne ültessük túl mélyre a bazsarózsa töveket.

Attól függően, hogy mennyire védett helyre ültetjük, illetve hogy milyen erős fagyok szoktak lenni nálunk télen, attól függően ültessük 2-4 cm mélyre.

A talajt jól nyomkodjuk le az elültetett tövek körül, hogy ne maradjanak „légbuborékok”.

Az első két vegetációs időszakban az új lágyszárú vagy félfás bazsarózsánkat, 2-3 hetente jól öntözzük meg . Ez lehetővé teszi, hogy a növény elég vizet, kapjon, a míg a szálas gyökérzet létrejön. Ne feledjük azonban, hogy bazsarózsák nem szeretik a nedves, nyirkos talajt, ezért bizonyosodjunk meg róla, hogy a két öntözés között a talaj kellően kiszáradt. Semmiképp sem szabad gyakrabban öntözni, mert elrothad a bazsarózsa gyökere.  Lényeges, hogy a pünkösdi rózsát csak jó vízelvezető képességű talajba ültessük!

 

 

Keresés